Alapkő letétel
Címkék: Legfrisebb hírek
2014.Október 8-n Berzencén elhelyezték annak a lakásnak az alapkövét, ahová elsőként 12 lakó költözhet be.
Elhelyezték az alapkövet Berzencén
Október 8-án Berzencén elhelyezték annak a lakásnak az alapkövét, ahová elsőként 12 lakó költözhet be. A hat szobás családi házba a lakók egy általuk készített belső pályázat útján kerülnek be. A pályázatban jelölniük kell, hogy kivel szeretnének együtt lakni, a telken milyen otthon körüli tevékenységet szeretnének folytatni, továbbá nyilatkozniuk kell arról is, hogy milyen szabályok szerint szeretnének együtt élni a többiekkel és a szomszédokkal.
Az alapkövet Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár helyezte el Gelencsér Attila Somogy Megyei közgyűlési elnökkel és Szászfalvi László országgyűlési képviselővel. Orsós György lakó erre az alkalomra írt versével kedveskedett a vendégeknek.
„Idegen voltam, s ti befogadtatok"
Ez a mottó köszöntötte a konferencia résztvevőit a művelődési házban. Jókai Anna Kossuth nagydíjas író a berzencei kiváltás patrónusa „Újra embernek lenni” című lélekemelő előadásában egyaránt szólt a lakókhoz, a munkatársakhoz és mindenkihez, aki viszonzást nem várva képes segíteni másokon. Bátori Zsolt az SZGYF Somogy Megyei Kirendeltségének igazgatója a kiváltás folyamatát mutatta be. Azt a buktatókkal, késlekedésekkel, meg nem értésekkel kísért kiváltási folyamatot, amely ugyan jelentős késéssel, de 2015 őszére a remények szerint sikeresen megvalósítható. Szőke József igazgató időrendi sorrendbe szedte azokat a lépéseket, amely előkészítette a kastélyból a faluba történő kiköltözést. A kiváltás során megépítendő épületekről, azok funkcióiról tartott előadást Zsirai Róbert tervező. A konferenciát Mátrai Ágota otthonlakó zárta, „Mit adhat a kiváltás nekem!” önmagának feltett kérdéseivel és válaszaival.
Az alapkő elhelyezésével megnyílt az út a kivitelezéshez, a konferencia segítségével megnyíltak a szívek a valóságos elköteleződéshez és befogadáshoz.