Nyitott Kapu napja Berzence

Címkék: Legfrisebb hírek

Nyitott Kapu rendezvény

2024. szeptember 25-én az intézményünk Támogatott Lakhatása Nyitott Kapu rendezvényt szervezett, melynek célja egy korábban hagyományos rendezvénynek a felélesztése. A Nyitott Kapu, ahogy az elnevezésével is utalunk rá egy olyan közösségi program melyre a lakóinkon túl a társintézmények, a hozzátartozók, a gondnokok és az intézménnyel szoros kapcsolatban álló szervezetek képviselői is meghívást kaptak.

A megjelent vendégeket Bacsa-Juhász Szilvia a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Vármegyei Kirendeltségének igazgató-helyettese, valamint Fritz Melinda a Támogatott Lakhatás szakmai vezetője köszöntötte.

A nap egy kulturális rendezvénnyel kezdődött, melyen fellépett az Együtt-Egymásért Otthon Barcs, akik ütős és ritmus hangszeres produkcióval készültek, a Drávakastély Otthon Drávatamási Drávakastély Formációja, akik cha-cha-cha és szamba produkciójukkal visszacsempészték a nyári hangulatot. A Szeretet Kórusa a berzencei Támogatott Lakhatás lakóiból áll, akik népdalokkal készültek. Bogdán Márió a Drávakastély Otthon lakója két hangulatos énekkel készült, melyet a közönség tapssal fogadott.

A délelőtt zárásaként az a 19 éves fiatalember lépett fel, aki itt él Berzencén. Bradics Jácint 2024-ben A dal című műsorban ismerhette meg az egész ország a „Miért félnék álmodni” című dalával. Idén az alapítványi bálunkon nagy izgalommal vártuk február 24-én, hogy a Művelődési Házban a kivetítőn megjelenjen és a műsorszám alatt szavazhassunk rá, ahol a nézők szavazataival menetelt tovább a döntőbe. Mára egyre ismertebb lett, egyre több televíziós műsorban láthatjuk. Ezúton is köszönjük, hogy a felkérésünkre azonnal igent mondott és fellépésével támogatja a rendezvényünket. A nézőközönségünk állva tapsolta meg a produkciót.

A közös ebédet követően a lakók szellemi vetélkedőn vettek részt. A csapatok nagyon jó hangulatban alakultak és teljesítették a feladatokat, szoros közdelemben került kihirdetésre az első három helyezett.

Köszönjük mindazoknak, akik elfogadták a meghívásunkat és velünk töltötték ezt a napot.

 

1.jpg10.jpg11.jpg12.jpg13.jpg14.jpg15.jpg16.jpg17.jpg2.jpg3.jpg4.jpg5.jpg6.jpg7.jpg8.jpg9.jpg