Lelki nap a barcsi Együtt Egymásért otthonban

Címkék: Legfrisebb hírek

Lelki nap

 

„Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak!”

Zsoltár könyve 133. 1. vsz.

 

2024. november 06-án a társintézmények lakóival és kísérőivel közösen lelki napot tartottunk az Együtt-Egymásért Otthon Barcs intézményben.

A programban teremtéstörténet, padlóképezés, imádkozás, dicsőítés szerepelt.

 

Drávatamásiból 5 lakó és Berzencéről a Támogatott lakhatásból is ellátogattak a rendezvényre.

A kedves fogadtatás után meghallgathatták a teremtés történetét és Noé történetét. Majd a kreatív foglalkozáson több csapatban különböző alkotásokat hoztak létre, amelyek kapcsolódtak az elhangzott bibliai témákhoz. A Drávatamási intézmény csapata Noé bárkájának makettjét és a szivárványt, Isten szövetségének jelét készítette el.

Ezután közösen imádkozták: az Úr imáját a Miatyánkot.

A barcsi intézmény ellátottjai keresztény énekeket adtak elő, amelyhez többen csatlakoztak, együtt dicsérték az Urat énekkel és közös tánccal, Istennek adtak hálát.

 

A 3 intézmény lakói örömmel, lelkesen vettek részt ezen a rendezvényen, kedvesen, udvariasan társalogtak egymással, amelyet szeretetvendégséggel, finom ebéddel fejeztek be.

 

1_Drávatamási.jpeg1.JPG2_Drávatamási.jpeg2.JPG3_Drávatamási.jpeg3.JPG4_Drávatamási.jpeg4.JPG5_Drávatamási.jpegIdős_1.jpgIdős_2.jpgIdős_3.jpgIdős_4.jpgIdős_5.jpg